top of page

TCDIC Group

Public·53 members

(élő-) Észak-Macedónia Olaszország közvetítés 09/09/2023






Ahogy telt az idő, úgy nőtt a feszültség. Aztán a 92. percben jött a hidegzuhany: Trajkovszki vette mellre a labdát, majd mintegy 22 méterről előtte, a labda pedig az olasz kapu jobb alsó sarkában kötött ki. Az utolsó pillanatban még megvolt az olaszoknak az esélye a gólszerzésre, de Florenzi lövése végül mellé ment, így óriási meglepetésre hazai pályán esett ki az Európa-bajnoki címvédő Olaszország, amely 32 kapura lövéssel próbálkozott, de egyetlen gólt sem tudott szerezni. Ez lesz mindössze a negyedik alkalom, hogy az olasz válogatott lemarad a vb-ről, ráadásul az Azzurri sorozatban másodszor bukta el a pótselejtezőt. Szintén negyedszer fordul elő, hogy az Európa-bajnoki címvédő együttes nem jut ki a vb-re: az 1976-ban kontinensbajnok csehszlovákok, az 1992-ben aranyérmes dánok és a 2004-ben diadalmaskodó görögök nem kvalifikálták magukat a soron következő vb-re.


Az olaszok jobbára távoli lövésekkel próbálkoztak, aztán a 30. percben Olaszország kis híján megszerezte a vezetést, Berardi lőhetett üres kapura, de nagyon gyengén találta el, a visszafutó kapus pedig még a gólvonal előtt megfogta a labdát. A folytatásban is komoly nyomás nehezedett a vendégek kapujára, de az eredmény kisebb meglepetésre a szünetig már nem változott. A Fehérvár korábbi játékosa, Boban Nikolov mindent bevetett, hogy megállítsa Marco VerrattitForrás: AFP/Alberto PizzoliA fordulás után sem változott a játék képe, az olaszok gyakorlatilag „egykapuztak". Egyre inkább érett a hazaiak vezető találata, Berardi egymaga eldönthette volna a meccset, de kétszer is mellé lőtt ígéretes helyzetből.


Fontos kiemelni, hogy a gólpasszt ráadásul az MTK-játékos Bojan Miovszki adta! Ezzel Észak-Macedónia 1–0-ra nyert Olaszországban, s biztossá vált, hogy az Európa-bajnok nem lesz ott a 2022-es katari világbajnokságon – a nemzet története során először marad le zsinórban két vb-ről. WOW. ITALY MISS OUT ON BACK TO BACK WORLD CUPS 🤯 pic. twitter.


Észak- Macedonia kiejtette az olaszokatForrás: AFP/Alberto PizzoliA C jelű ág másik mérkőzésén Portugália fogadta Törökországot. A hazaiak remekül kezdték a mérkőzést, és már az első negyedóra után megszerezték a vezetést. Bernando Silva távoli bombáját még bravúrral ütötte ki Cakir, de a kipattanót Otávio a kapu jobb oldalába lőtte. 43. percben a luzitánok tovább növelték előnyüket. Otávio keresztlabdáját Diogo Jota a kapu jobb oldalába fejelte.


Bombameglepetés a vb-pótselejtezőn: Észak-Macedónia kiejtette az olaszokat, az Európa-bajnok nem lesz ott Katarban! | M4 SportBombameglepetés a vb-pótselejtezőn: Észak-Macedónia kiejtette az olaszokat, az Európa-bajnok nem lesz ott Katarban! A portugál labdarúgó-válogatott 3–1-re legyőzte Törökországot a labdarúgó vb-pótselejtező elődöntőjében, a C-ágon. A másik párosításban az év meglepetése alakult ki: Észak-Macedónia egy 92. percben esett góllal kiejtette az Európa-bajnok olaszokat. Vb-pótselejtezők, 1. forduló Olaszország–Észak-Macedónia 0–1 (0-0) gól: Trajkovski (92.


) Portugália-Törökország 3–1 (2-0) g: Otavio (15. ), Diogo Jota (42. ), Nunes (94. ), illetve Yilmaz (65. ) Wales-Ausztria 2–1 (1-0) g: Bale (25., 51. ), illetve Davies (65., öngól) Svédország–Csehország 1–0 (0-0) – hosszabbítás után g: Quaison (110. ) a 2. forduló programja kedd Portugália–Észak-Macedónia Lengyelország–Svédország Noha az olaszok számítottak a mérkőzés toronymagas esélyesének, Roberto Mancini együttese alaposan megszenvedett az északmacedónokkal – az Európa-bajnok félelmetes nyomás alatt tartotta ellenfelét, ám hiába volt 32 (! ) kapura lövési kísérlete, a hazaiaknak sikerült kibekkelniük a találkozót – a hosszabbításban aztán jött a meglepetés, a 92. percben Alekszandar Trajkovszki egy távoli lövést eresztett meg, a labda pedig Gianluigi Donnarumma kapujában kötött ki.


com/zyBiJVxnFM — ESPN FC (@ESPNFC) March 24, 2022 A vendégeknél egyébként összesen öt NB I-ben szereplő játékos (Sztefan Szpirovski, Miovszki, David és Dorian Babunski, Nikola Szerafimov) is volt a keretben. Az ág másik párharcában jött a papírforma, a portugálok ugyanis 3–1-re legyőzték a törököket. Cristiano Ronaldóék két góllal is vezettek, de a vendégek a második félidőben szépítettek – Törökország a 83. percben egyenlítehetett volna, mivel büntetőt rúghatott, ám Burak Yilmaz csúnyán a kapu fölé vágta a labdát. Portugália végül 94. percben pontot tett az i-re, s kialakította a 3–1-es végeredményt.


Óriási meglepetés: Olaszország nem lesz ott a foci VB-nAz Európa-bajnok olasz válogatott hazai pályán 1-0-ra kikapott Észak-Macedóniától a katari labdarúgó-világbajnokság európai pótselejtezőinek elődöntőjében, így Roberto Mancini együttese kiesett. Észak-Macedónia ellenfele a vb-szereplésért sorra kerülő keddi mérkőzésen az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo vezérelte Portugália lesz, amely otthon verte 3-1-re Törökországot. A selejtezőben kétségtelenül a C ág küzdelmei ígérkeztek a legizgalmasabbnak, mivel ezen szerepel az előző két Európa-bajnok, azaz az Eb-címvédő Olaszország és a 2016-ban győztes Portugália.


Juventus – Real Madrid tipp és esélyek 03/08 2023. aug. 1. — Az olasz együttes esetében több lehetséges hiányzóról érkezett hír. A meccset hagyományos sportcsatornás közvetítésben nem


Nem szeretnék Angliával játszani, mert olyanok lennének ellenünk, mint egy felbőszült bika. Biztos vagyok benne, hogy nagyon szeretnék megtorolni a becsületükön ejtett csorbát, és nagyon agresszívan nekünk rontanának mindkét meccsen. ” Rossi tréfásan megjegyezte, általában nem túl szerencsés edzőként, ami a sorsolásokat illeti, így talán kirúgatja magát erre az egy napra… „Hagyományosan peches vagyok minden sorsolásnál, emlékszem, a Honvéddal is megkaptuk a Ferencvárost a Magyar Kupában akkor, amikor a többi NB I-es csapat még harmadosztályú, vagy megyei csapatokat kapott. De nem is kell ilyen messzire menni, hiszen mind az Európa-bajnokságon, mind a Nemzetek Ligájában a lehető legnehezebb csoportba kerültünk. Az az ötletem támadt, megbeszélem Csányi Sándor elnök úrral, hogy a sorsolás előtt egy nappal rúgjon ki, aztán a sorsolás után alkalmazzon újra, hátha tényleg csak én vonzom be a nehéz csoportokat.


Ezek a magyar és nemzetközi sportesemények lesznek 2022. márc. 25. — Soha nem jártak még így az olaszok: két egymás utáni Tetézi a tragédiát, hogy ezúttal Észak-Macedónia jelentette a Squadra


Vb 2022: Olaszország–Észak-Macedónia 2023. jún. 16. — (ÉLŐ@@@) Spanyolország Olaszország élő közvetítés 15 [MA<<<] Észak-Macedónia Málta online közvetítés 23 március 2[[[FOLYÓ#]]]


[[FOLYAM**]] Koszovó Románia élő közvetítés 16 június Olaszország - Észak-Macedónia 1:1 (1:0). Nem ez a legfrissebb összecsapás a két csapat között, 2023. szeptember 9-én is lesz Észak-Macedónia -


Bombameglepetés a vb-pótselejtezőn: Észak-Macedónia 15 órával ezelőtt — 45 ANDORRA - FEHÉROROSZORSZÁG ÉSZTORSZÁG - SVÉDORSZÁG UKRAJNA - ANGLIA KOSZOVÓ - SVÁJC NÉMETORSZÁG - JAPÁN ÉSZAK-MACEDÓNIA -


02: Kezdődik! Csányi Sándor, az MLSZ elnöke és Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is ott van a helszínen. ELŐZMÉNYEK Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a vasárnapi, 2024-es Európa-bajnoki selejtezősorozat sorsolása előtt a molcsapat. hu-nak adott nyilatkozatában beszélt a várakozásairól. „Fatalista vagyok, jöjjön, aminek jönnie kell. Nem szeretnék se álom-, se halálcsoportokról beszélni, mert az eddigi szereplésünkkel is bizonyítottuk, hogy a sikerek és a kudarcok ugyanúgy tőlünk függnek.


A svédek a rendes játékidőben nem bírtak a csehekkel, a hosszabbítás második félidejében viszont sikerült feltörniük a rivális védelmét, s Robin Quaison góljával kiharcolni a továbbjutást. Svédország kedden Lengyelországgal találkozik, amely játék nélkül jutott tovább a második körbe, mivel első fordulós ellenfelét, az orosz nemzeti csapatot a nemzetközi szövetség (FIFA) az ukrajnai háború miatt kizárta minden versenysorozatból. Vb-pótselejtezők, 1.


” KALAPOK 1. kalap: Hollandia, Horvátország, Spanyolország, Olaszország, Dánia, Portugália, Belgium, Magyarország, Svájc, Lengyelország 2. kalap: Franciaország, Ausztria, Csehország, Anglia, Wales, Izrael, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Skócia, Finnország 3. kalap: Ukrajna, Izland, Norvégia, Szlovénia, Írország, Albánia, Montenegró, Románia, Svédország, Örményország 4. kalap: Grúzia, Görögország, Törökország, Kazahsztán, Luxemburg, Azerbajdzsán, Koszovó, Bulgária, Feröer-szigetek, Észak-Macedónia 5. kalap: Szlovákia, Észak-Írország, Ciprus, Fehéroroszország, Litvánia, Gibraltár, Észtország, Lettország, Moldova, Málta 6. kalap: Andorra, San Marino, Liechtenstein AZ MLSZ ELŐZETES ELEMZÉSE A magyar válogatott a Nemzetek Ligája legfrissebb rangsorában a 8.


12. 10: Lassan jön a lényeg! Gianluca Zambrotta és Demetrio Albertini segédkezik a kétszeres Eb-győztes, címvédő Olaszországot képviselve. Jürgen Klinsmann és Karl Heinz Ridle a rendező Németországot képviseli. A-CSOPORT: Spanyolország, Skócia, Norvégia, Grúzia, Ciprus, B-CSOPORT: Hollandia, Franciaország, Írország, Görögország, Gibraltár, C-CSOPORT: Olaszország, Anglia, Ukrajna, Észak-Macedónia, Málta, D-CSOPORT: Horvátország, Wales, Örményország, Törökország, Lettország, E-CSOPORT: Lengyelország, Csehország, Albánia, Feröer, Moldova, F-CSOPORT: Belgium, Ausztria, Svédország, Azerbajdzsán, Észtország, G-CSOPORT: MAGYARORSZÁG, Szerbia, Montenegró, Bulgária, Litvánia H-CSOPORT: Dánia, Finnország, Szlovénia, Kazahsztán, Észak-Írország, San-Marino I-CSOPORT: Svájc, Izrael, Románia, Koszovó, Fehéroroszország, Andorra, J-CSOPORT: Portugália, Bosznia-Hercegovina, Izland, Luxemburg, Szlovákia, Lieschtenstein A SELEJTEZŐSOROZAT MENETRENDJE 1.


forduló: március 23–25. 2. forduló: március 26–28. 3. forduló: június 16–17. 4. forduló: június 19–20. 5. forduló: szeptember 7–9. 6. forduló: szeptember 10–12. 7. forduló: október 12–14. 8. forduló: október 15–17. 9. forduló: november 16–18. 10. forduló: november 19–21. A csoportokból az első két helyezettek jutnak ki a németországi kontinensviadalra, így 21 résztvevő válik ismertté a 2023 decemberében megtartandó sorsolás idejére. 12. 03: A következő párok nem kerülhetnek egy csoportba, közölte az UEFA: Örményország/Azerbajdzsán Fehéroroszország/Ukrajna Gibraltár/Spanyolország Koszovó/Bosznia és Hercegovina Koszovó/Szerbia Oroszország nem indulhat a selejtezőben, így nem vesz részt a sorsoláson. 12.


(Élő tv###) Magyarország Bosznia-hercegovina közvetítés 18 j 12 órával ezelőtt — 45 ANDORRA - FEHÉROROSZORSZÁG ÉSZTORSZÁG - SVÉDORSZÁG UKRAJNA - ANGLIA KOSZOVÓ - SVÁJC NÉMETORSZÁG - JAPÁN ÉSZAK-MACEDÓNIA - OLASZORSZÁG


Ma a TV-ben: Élőben a Németország-Magyarország és ... Olaszország; Portugália; Románia; Spanyolország; Svédország; Szerbia; Szlovákia; Szlovénia; Törökország; Észak-Macedónia; Észtország;


Élő közvetítés: Rossi "kirúgatta volna magát" a sorsolás előttAz 1. kalapból várhatja a magyar válogatott a fejleményeket. Vasárnap délben sorsolják a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak beosztását Frankfurtban. A magyar válogatott története során először az 1. kalapból várhatja a sorsolást, így az NL-rangsort figyelembe véve csak gyengébb csapatokat kaphat ellenfélül. Ez egyben azt is jelenti, hogy az elsők között húzzák majd ki a vasárnap délben kezdődő sorsoláson.


A papírforma alapján az olaszokra nem várt különösebben nehéz feladat, mivel Észak-Macedónia válogatottját fogadták Palermóban. Az olaszok kezdőjében hét olyan játékos is szerepelt, aki a tavaly nyári Eb-döntőben is a kezdőben kapott helyett. Roberto Mancini a Donnarumma – Florenzi, Mancini, Bastoni, Emerson – Barella, Jorginho, Verratti – Berardi, Immobile, Insigne tizenegynek szavazott bizalmat. Hatalmas olasz mezőnyfölénnyel kezdődött a mérkőzés, ám a vendégek szervezett védekezésére nehezen találta az ellenszert Mancini csapata.


Csütörtöki sport: Magyarország - Észtország 2023. márc. 23. — EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ 1. FORDULÓ C-CSOPORT 20.45: Olaszország–Anglia, Nápoly (Tv: Spíler2) 20.45: Észak-Macedónia–Málta,


ABOUT US >

Shanghai International Culture-Tech Industry Cluster (TCDIC) is an extension function of National Base for International Culture Trade, which is a national level industry platform in China, authorized by the Ministry of Culture and Tourism. TCDIC mainly covers domestic and international business working at the intersection of art, creativity and digital technology, who produced interactive and immersive experience or solutions that can apply to all aspects of people's lives. 

In accordance to the requirement of "50 Policies for Developing Creative and Culture Industry", TCDIC was authorized by Publicity Department of Shanghai Municipal Committee to develop Culture-Tech Specific Industry Cluster, at Linggang New Distict Free Trade Zone,  covering both China business and international business.

Subscribe to Our Newsletter

Thanks for submitting!

ADDRESS >

8F, No. 629 Dingbian Road, 

Shanghai, China

  • LinkedIn

CONTACT >

T: 86-21-52731663

E: info@tcdicglobal.com

© 2022 by TCDIC.

bottom of page